AZ ELSŐ BÚCSÚ

AZ ELSŐ BÚCSÚ

RTLKlub.hu | 2011. május 11., szerda | Adások

Alekosz tündérmeséje Ágnes, Orsolya, Renáta és Tímea számára véget ért, ők ugyanis nem kaptak kulcsot a görög nőfaló szívéhez...

Az első este az ismerkedés jegyében telt. A lányok miután találkoztak Alekosszal lefeküdtek aludni, vagyis csak akartak, mert a testvérek nagyon hangosak voltak. Barbi rájuk szólt, mire a két testvér elkezdte alázni őt, és lecselédezték, mert a földön aludt.

A menyasszony-jelölteknek nem kellett sokat várniuk, hogy Alekosz újabb találkára hívja őket, mert másnap jakuzzis rapid-randin férkőzhettek a közelébe. Ahogy az lenni szokott, most is akadt, aki közelebb került a sármos hódítóhoz, mint a többiek. Minden lánynak öt perce volt, hogy megismerje Alekoszt. Barbara azonban olyan sokkba került, mikor meglátta a ValóVilág 4 nyertesét, hogy nem tudta megállni, hogy ne csókolja szájon.

Ezután Alekosz zenés ismerkedő-mulatságra hívta a lányokat. A bál színhelye a Villa volt, ahol Alekosz romantikus zongorajátékával csalt könnyeket a hölgyek szemébe. A hangulat mégsem volt felhőtlen, hiszen az első nap konfliktusai tovább mélyültek. Pláne, amikor kiderült, hogy az a lány, akit Alekosz Bálkirálynőnek választ, védettséget kap az esti Szívceremónián.

Bálkirálynőnek Barbarát választotta. A barna szépségnek úgy látszik megérte elsőként odaadni ajkait Alekosznak, mert talán ezzel is sikerült rábírnia a férfit, hogy neki adja a védettséget jelző nyakláncot. A bál gyorsan véget ért, és a lányoknak nem maradt több lehetőségük meggyőzni Alekoszt szándékaik komolyságáról. A hellén nőfalónak ugyanis döntenie kellett. Liluval együtt végignézte a lányok fotóit, de a döntést neki kellett meghoznia, egyedül.

Elérkezett az első Szívceremónia ideje. Azok a hölgyek, akik igazán közel kerültek a görög félistenhez, kulcsot kaptak a szívéhez. Akinek azonban nem jutott kulcs, annak távoznia kellett a játékból. Ágnes, Orsolya, Renáta és Tímea számára szertefoszlott minden remény, ők ugyanis nem kaptak kulcsot Alekosztól a szívéhez, így nekik távozniuk kellett.

KOMMENTEK
Új hozzászólás (moderálás után jelenik meg)
0/1000 karakter
Név: Tök mindegy milyen a műsör, akinek nem tetszik ne nézze, de az tényleg felháborító h akik hónapokon át gyűlölték Alekoszt most belőle élnek.pl Gigi , Anikó. remélem a műsor végével ők is eltűnnek
2011-05-12 17:12:45
valaki: Olivér vagy Alek, ti elolvassátok, amiket irkálunk ide? Olyan jó lenne , ha reagálnátok néha valamit. Vagy most sem tartjátok a külvilággal a kapcsolatot ? Vagy hogy van ez most?
2011-05-12 16:57:13
Név: en nem tudom hogy mit keress ott oliver! meg alekosz nem csak a jot kene lassa a lanyokbol hanem a rosszat is, egyutt kene eljen a nokkel nem kulon kulon , oliver meg menjen haza!!!!! es alekosz tenyleg nem olyan mar mint volt.....
2011-05-12 16:30:33
Név: Nagyon megköszönném ha ezt a műsornak nevezett szennyet letakarítanák a képernyőről, vagy hajnal háromkor, amikor a normális emberek alszanak akkor sugároznák. Az rtl ennél mélyebbre már nem süllyedhet!!!!
2011-05-12 16:16:20
Név: Abban a díszes öltözékben egy idióta bohóc volt!
2011-05-12 16:14:30
mama: Jó lenne a müsor OLÉVIR NÉLKÜL. Minek oda az a bájgunár.Ne talán a gyertyát is Ő fogja majd tartani.Az lenne igazán a szép.Meg röhöghetne olyan idétlenül.
2011-05-12 16:02:38
Figyelő: Kérjük, hogy ne Alekosz fülében lévő kis fülhallgatóba mondják azt, amit Alekosznak kellene mondania!!!Magától!!!!! Rendkívül látszik a műsoron, hogy meg van játszva,Alekosz nem ilyen volt a Villában, ez már nem ő, hanem színészkedés, innentől kezdve már nem ő keres párt magának, hanem az RTL keres rajta pénzt és a sok hülye nézőn, nekem elég volt ennyi is,köszönöm!
2011-05-12 15:56:45
Cicalány: Legalább egy jó nőt raktak volna oda Aleknak, kész vicc ez az egész!!! Igazán megérdemelne egy csinos nőt! Méghogy Éva volt dundi? Akkor ezek a lányok mik? Szegény Alekosz!!!!!
2011-05-12 15:18:30
Név: Több humort vigyetek a műsorba, csak romantikus vonal elriasztja a férfiakat (és a normális nőket is),ha megakarjátok tartani a férfi közönséget több humor kell. Ez így szingli nők műsora. Olivér sem valami vicces, még mindenki zavarban van. A fürdőruhás mustra kicsit később izgalmasabb lett volna, így a játék elején csak közönséges;mutasd mid van! Nincs zsákbamacska, de kellett volna a zsákbamacska!A bőrbeteg kislányt, aki -nagyon bölcsen- utóljára lépett a medencébe kezeltetni kellene! Gondolom, hogy Ő a körömrágó is.Sok a közönséges, és nagydarab lány. Vékonyabbak nem jelentkeztek a műsorba? Mindegyik nő kétszer akkora, mint Alekosz. A villabéli szép lányok után nem tudom mit szól ehhez a felhozatalhoz Alekosz?
2011-05-12 15:00:59
istennő: Amit nem értek, - az Olivér mit kereshet egy ilyen műsorban! Ő fogja a gyertyát tartani? Gratulálunk az RTL KLUB-nak ! Rágógumitól értékes egy ember? Önök szerint igen, mert futtatják. A szőr feláll, ami nincs!
2011-05-12 14:59:53
ági: szerintem kicsit merev vagy Alek, lazíts, légy játékos!!!! ne a sablon műsort akard megcsinálni mert, akkor az nem Te vagy .Mondd el Te hogy szeretnéd megoldani, Te mit szeretnél mi legyen benne, ami tetszene, és ahogy tetszene.
2011-05-12 14:49:18
Név: Alek! Viselkedj természetesebben és vegyél fel normális ruhát!A hajad sokkal jobb zselé nélkül, nagyon szép arcod van. Ha annyi pálinkát meg tudsz inni, hogy gusztusod támadjon valamelyik némberre, minimum 2 gumit húzz, de abból a fajtából, ami be van vonva egy anyaggal, ami kórokozókat pusztit!!Másképp nem viszed el szárazon, majd meglásd! Egyetlen egy sincs, aki alapjáraton olyan, mint te. Némelyik meg akkora darab, hogy ha rádfekszik rögtön kiegyenesedik a gerinced. Amugy ti elolvassátok, amit irkálnak ide?
2011-05-12 14:00:49
Név: Ez egy nagyon rosszul sikerült műsor. Nézhetetlen egyszerűen. Ez az Alekosz már nem az, aki volt. Ez egy napképű öntelt hólyag, mindenféle idióta ruhában. Nevetséges. A nézettség a béka feneke alá került.
2011-05-12 13:30:06
iRoBoT: Nyiiííihahahha menj haza!!!!!!!!!!!!!!!
2011-05-12 13:00:47
GTD: Jó a műsor, én szeretem, jópofa Alekinnyó, hozza a formákát mindig ;)
2011-05-12 12:51:39
Név: A műsor jó de undorító hogy akik utálták Alekoszt most belőle élnek lásd Gigit és a barátai pl Éva mellőzve vannak.
2011-05-12 12:32:28
néző: Hol vannak a többi videók? Ez kevés! Szeretném látni ahogy az összes lánnyal a jacuzziban beszélget részletesen!
2011-05-12 12:08:55
XY: A müsor valóban jó,Alek jól alakít. Csak a Gigit kéne az esti müsorból lecserélni.Látszik rajta és érezni a beszédén, hogy nagyon nehezére esik "szépeket" mondani az Alekról, de ez persze érthető, mert irigyli tőle a nyereményt és mindig utálta.
2011-05-12 11:40:18
gábor: a testvérpár az RTL által fizetett szereplő
2011-05-12 10:28:33
Név: A műsor jó,csak azt nem értem,hogy kerül ide Gigi és Anikó??????Aki kíváncsi Alekoszra az szerintem nem kíváncsi Gigire és Anikóra!!!!
2011-05-12 09:19:42
ezredes: nekem a testvérpár viselkedése nem jön be hogy lehet ilyen alpári hangnemben beszélni. de ettöl függetlernül hajrá alekinyo remélem megtalálod az igazit
2011-05-12 04:42:59
Név: Kár, hogy nem jelentkeztem, jó lenne összejönni vele. De kamerák nélkül. :D
2011-05-11 22:30:29
Heni.bébyNév: Jo.lesz.hajrá.csajok!
2011-05-11 21:52:58
csaba: Őszinte izgalommal vártam Alekosz müsorát....Nagy huzás volt az RTL-től még ez a müsor,de azt hiszem teljesen időszerü.Az első adás után bizony kételyeim támadtak,hogy ez most mi lesz,de a mai nap már megnyugtatott...Valószínüleg nem fogjuk már ugy látni Alekinnyot mint a vv4 idején hiszen ez a müsor másrol szól,de stílusa,fejbiccentései,elmélkedései még most is megnevettetnek..Teljesen igaza volt Évának az Alekosznak valóban,,amikor azt mondta hogy még Majka is elbújhat Nagy Alekosz mögött..Akárhogy is van,én nem irigylek tőle semmit,Alek az életben nem lesz többet biztonsági őr.. Kérem a tisztelt moderátort adja le ezt a véleményt. Ui:Egyetértek néhány véleményezo azon beírásával,hogy giginek semmi keresni valoja nem lenne itt mint müsor vezető.Még Anikonak se nagyon,ezt vegyék fontolora.
2011-05-11 21:23:08
Arco: na ez már jobb adás volt!!! a tegnapi nem tetszett annyira hajrá Alek és Oli:D
2011-05-11 21:00:31
gyorgy: Fake! A főoldalon Tünde szerepel Tímea helyett!
2011-05-11 20:50:58
Janee: Tünde nevű nincs is a 16 közt xD Grat a cikkírónak
2011-05-11 20:45:50
cian: Nem is volt Tünde...:)
2011-05-11 20:36:08
Név: Tünde?? Ő kicsoda? :) a főoldalon nincs ilyen nevű leányzó :D
2011-05-11 20:34:55
SirMoon: Tünde nem is volt :)
2011-05-11 20:28:48